A Dunakanyar Takarékszövetkezet megsértette a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendeletnek a fizető fél és a kedvezményezett értesítésére, a munkanap zárási időpontjára, a megbízás átvételi időpontjára, a fizetési megbízások teljesítési határidejére, az ügyfelek javára beérkező fizetési műveletek összegének haladéktalan rendelkezésére bocsátására és - utóbbival összefüggésben - az ügyfelek fizetési számláján a jóváírási értéknap alkalmazására vonatkozó szabályait állapította meg határozatában az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST).
A jegybank kötelezte a takarékszövetkezetet, hogy maradéktalanul tegyen eleget az MNB rendeletben foglaltaknak, a továbbiakban pénzforgalmi tevékenységét jogszerűen végezze, illetve a feltárt jogszabálysértésekről tájékoztassa ügyfeleit. Ennek érdekében legkésőbb 2014. március 31-ig meg kell tennie a szükséges intézkedéseket és azok teljesítését megfelelő dokumentumokkal igazolnia kell.
A jogsértésekre tekintettel az MNB 4,5 millió forint összegű bírság megfizetésére is kötelezte az intézményt. Az indoklás szerint a takarékszövetkezet által elkövetett jogszabálysértéseket részben az intézmény rendszerei, illetve folyamatai okozták, továbbá egyes szabályszegések évek óta változatlan tartalmú jogszabályi előírásokat érintettek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az