A cég néhány nappal azután közölte ezt, hogy a brit kormány 390 millió font (1 font=364,50 forint) támogatást hagyott jóvá a zöld technológia támogatására. Ralf Speth, a Jaguar Land Rover vezérigazgatója azt mondta, hogy West Midlands-ban lenne a villanyautó sorozatgyártása.
A JLR a napokban mutatta be első villanyautóját a Los Angeles-i Autószalonon és nagyratörő tervei szerint autóinak csaknem fele villanymeghajtású lesz az évtized végére. A tengerentúli autószalonon a 2016-os Év zöld autója díjat a második generációs Chevrolet Volt kapta.
A Porsche évi 20 ezer elektromos autót értékesítene
A Porsche évente 20 ezer modellt értékesítene első, Mission E elnevezésű elektromos autójából, amelyet 2019-ben tervez bevezetni. Oliver Blume, a Volkswagen-csoporthoz tartozó német luxusautó márka vezérigazgatója erről az Automobilwoche magazinnak nyilatkozott.
A Porsche legalább 1400 új munkahelyet tervez létrehozni, hogy kifejlessze, gyártsa és értékesítse a Tesla S modelljének szánt riválisát, amelyet 2019-ben terveznek piacra dobni. A Mission E-t a Stuttgart-Zuffenhausenben található gyárban építhetik, a sportautónak várhatóan 500 kilométeres hatótávolsága lesz.
Korábban Uwe Hück, a Porsche felügyelőbizottságának alelnöke úgy nyilatkozott, legalább évi 10 ezer Mission E modellt kell értékesíteni a vállalatnak ahhoz, hogy nyereséges legyen. Az amerikai elektromosautó-specialista, a Tesla tavaly összesen 50 580 autót értékesített.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá