Újabb orosz üzletember, Jurij Voronov halt meg tisztázatlan körülmények között - írja a Forbes. Ő a hatodik orosz üzletember, aki az év eleje óta így vesztette el az életét. Cége szerződésben állt a Gazprom állami energiamonopóliummal. A multimilliomos oligarcha Voronov holttestét a Szentpétervárhoz közeli otthonának kertjében, a medencében lebegve találták meg. A kezében pisztoly volt, a fején lőtt seb, a medence alján pedig töltények, írja a Newsweek a 47news.ru-ra hivatkozva.
Az előzetes információk szerint a fegyvert közvetlen közelről sütötték el, és Voronov akár 14 órával azelőtt is meghalhatott, hogy a holttestét megtalálták. A 61 éves Voronov volt az Astra-Shipping szállítási és logisztikai vállalat alapítója és vezérigazgatója, a cég részt vett a Gazprom sarkvidéki üzleteiben.
Január óta több kormányközeli orosz oligarcha vesztette életét rejtélyes körülmények között, egy kivételével mindannyian azután, hogy február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát. Április közepén a Gazprombank volt alelnökének, Vlagyiszlav Avasevnek, valamint feleségének és lányának holttestét találták meg több millió dolláros moszkvai lakásukban.
Egy nappal később Katalóniában az 55 éves Szergej Protosenya, a Novatek volt topmenedzserének, feleségének és 18 éves lányának holttestére bukkantak rá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak