Új fejezetet nyithat a napelemgyártásban, hogy a Foxconn Technology Group úgy döntött, beszáll az üzletbe − jelentette a Bloomberg. A tajvani cég a világ legnagyobb bérgyártója az elektronikai iparban − a Foxconn üzemeiben készülnek egyebek mellett az Apple iPhone-jai −, így nem okozhat neki gondot a hasonló technológián alapuló napelemek előállítása. A vállalat megkezdte egy ezzel foglalkozó üzem építését Kína keleti részén, a szilíciumalapú napelemek előállításában világelső Suntech Power Holdings főhadiszállásának közelében. Az új gyár 30 millió dollárba kerül, a próbaüzem májusban indulhat.
A legnagyobb ázsiai napelemgyártók bruttó profitrátája átlag 24,6 százalék volt idén a Bloomberg adatai szerint, a Sunteché azonban a harmadik negyedévben 13,3 százalékra esett az egy évvel korábbi 17,9 százalékról. A Foxconn mutatója az első félévben 5,6 százalék volt, szemben a 2010 első félévi 6,8 százalékkal. Ha ezt érvényesíti a napelemgyártásban, az tovább fokozhatja az árversenyt, amibe idén több nagy cég, köztük az amerikai kormány zöldenergia-támogatását élvező Solyndra LLC is belebukott.
Ugyanakkor a versenynek köszönhetően egy watt kapacitású napelem előállításának ára 47 százalékkal, 94 dollárcentre esett. Az energiaipar etalonja a szénerőművek egy dollár/wattos építési költsége − mivel a telepítés költsége nagyjából kétszerese a modulénak, az idei ütemet tartva két év alatt paritásba kerülhet a kétféle technológia az energiatermelésben.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz