A tervek szerint 2800 új légiutaskísérőt vehetnek fel, közülük 1400-at a frankfurti, 600-at a müncheni bázisra, 800-at Zürichbe a Swiss-hez, 360-at az Eurowings bécsi, düsseldorfi és hamburgi bázisára, 200-at Bécsbe az Austrianhez és 30-at a Lufthansa Cityline-hoz Münchenbe.
Ezen felül a cégcsoport 240 pilóta (kapitányok és első tisztek egyaránt) felvételét tervezi, közülük 140-en az Eurowings-hez, százan az Austrianhez kerülnének, illetve a tervek szerint ismét kölcsön adnának pilótákat a Turkish Airlines-szal közös cégüknek, a SunExpress-nek, amely hosszú távú járatokat üzemeltet az Eurowings-nek. Várhatóan a müncheni bázison is lesz létszámbővítés, az utaskiszolgálási területre 150 embert vehetnek fel ebben az évben.
A társaság 2015. szeptember végén 119 300 dolgozót foglalkoztatott.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak