Váratlanul vallomást tett a kaliforniai bíróságon Elizabeth Holmes, a Theranos diagnosztikai startup vezetője, akit az évszázad egyik legnagyobb átverésével gyanúsítanak - jelentette a BBC beszámolója nyomán a hvg.hu.
A per és a Theranos-botrány hatalmas felháborodást okozott az Egyesült Államokban, és ha beigazolódik a csalás vádja, Holmes akár 20 éves börtönbüntetést is kaphat.
A Theranos cégbe - amely értékét jelenleg 9 milliárd dollárra taksálják - több millió értékben fektettek be nagyvállalkozók - köztük Rupert Murdoch - abban a hiszemben, hogy a starup labordiagnosztikai áttörést ért el a tesztelésben, és tényleg képes például egyetlen vércseppből kimutatni vírusokat.
Holmes tagadta a terhére rótt vádakat, és azzal védekezett, hogy a Theranosnál végzett munkája során elhitte, hogy a cég technológiája valóban működik.
"Éveken át dolgoztunk tudósok és mérnökök csapataival a laboratóriumban, hogy miniatürizálni tudjuk a technológiát" - érvelt Holmes, akinek az ügyvédei szerint nem állt szándékában senkit átverni, csupán naívan alábecsülte a vállalkozással kapcsolatos kihívásokat.
A kéthónapos tárgyalássorozat várhatóan még az év végéig lezárul.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről