Az elmúlt hónapokban egymás után jelentek meg a lengyel sajtóban a Tesco ottani leányvállalatának súlyos gondjairól szóló hírek. Kelet-Közép-Európában egyedül Lengyelországban veszteséges a brit áruházlánc, amely boltokat zár be és elbocsátja 2000 alkalmazottját, sőt még az a hír is szárnyra kapott, hogy a Tesco kivonul az országból - emlékeztetett a lapinformációkra a gazeta.pl.
A vállalat a napokban sajtóprezentációban számolt be átszervezési terveiről. Ezek szerint az összes lengyelországi áruházi területet a felére, 332 ezer négyzetméterre csökkentik, miközben a boltok számát 350-ről 313-ra (97 hiper- és 216 szupermarket) viszik le. Az utóbbi azt jelenti, hogy a korábban ismert nagy Tesco-hipermarketek egyszerűen eltűnnek Lengyelországból.
A méret csökkentésével párhuzamosan visszafogják az árukínálatot is. A nagyobb áruházakban a korábbi 41 ezer áru helyett csak 11-13 ezret fognak árusítani, míg a kisebbekben az eddigi felére, 4 ezerre csökkentik a termékválasztékot. A Tesco lengyelországi leányvállalata a 2018-2019-es üzleti évében 55 millió zloty (mintegy négymilliárd forint) veszteséget szenvedett el.
A vállalat évi egymilliárd font (351 milliárd forint) árbevételt akar elérni háromszázalékos üzemi nyereségráta mellett. (A magyarországi Tesco-Global Zrt. árbevétele a cég hivatalos adatai szerint meghaladja a 622 milliárd forintot.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson