A kétéves kisfiút Kaliforniában érte a baleset, amikor éppen egyedül volt a hálószobájában a délutáni alvása idején.
A család ügyvédje a lapnak elmondta, az eset még májusban történt, a kisfiút lefektették aludni, de amikor az édesapja belépett a szobába, már holtan találta a gyereket a háromfiókos komód alatt, ami rázuhant - írta a portál.
Kapcsolódó
A svéd bútorgyártó tavaly júniusban hívta vissza a Malm típusú háromfiókos komódokat, miután más gyerekeket is hasonló baleset ért az instabil komód miatt. Az Ikea tavaly decemberben 50 millió dolláros kártérítésről állapodott meg az akkori három áldozat családjával, azóta azonban újabb gyerekeket ért hasonló baleset.
A komódot Magyarországon is árulják, itt is felhívják a figyelmet arra, hogy a falhoz kell erősíteni - olvasható a hvg.hu-n.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok