A Ryanair ír fapados 8 új útvonal indulását jelentette be csütörtökön a budapesti bázis tizedik évfordulóján: ezentúl Stockholmba, Bournemouthba, Kölnbe, Kaunasba, Rigába, Shannonba és Torinóba is lehet repülni.
A vállalat összesen 62 útvonalat üzemeltet Budapestről és nyártól már heti 500 járatot fog üzemeltetni, 150-el többet, mint 2019-ben.
Jason McGuinness, a Ryanair kereskedelmi igazgatója szerint amellett, hogy bőséges választékot akarnak biztosítani, fontosnak tartják, hogy a két kiesett nyár után a magyar turizmusnak is lehetőséget biztosítsanak a fellendülésre.
A Ryanair budapesti bázisú flottája így 8 itt állomásoztatott repülőgépre nő, amelyek közül 2 Boeing 737 8-200 új generációs repülőgép lesz, amelyek 4 százalékkal több ülőhelyet biztosítanak, 16 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak és 40 százalékkal alacsonyabb zajkibocsátást okoznak. A több mint 800 millió dolláros budapesti beruházása 240 légi közlekedési munkahelyet és 4000 közvetett munkahelyet fog támogatni a budapesti régióban.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben