Január 2-án az indiai nemzeti légitársaság Boeing 747-400-asa teljesítette (volna) a cég Delhi és Mumbai közötti belföldi járatát, de műszaki hiba miatt csak hét órával később tudott elindulni. Miután a gép kigurult a futópályára a személyzet ismét problémát észlelt, ezért egy állóhelyre gurult. Ekkor azonban több utasnak is elege lett a történtekből, és magyarázatot követeltek - olvasható a portálon.
Amikor ezt nem kapták meg, néhány renitens utas ütni kezdte a pilótafülke ajtaját, és szitkozódva követelte, hogy jöjjön ki a kapitány, és magyarázza meg a helyzetet, különben rátörik az ajtót.
A történtek miatt az Air India közlemény adott ki, eszerint részletes jelentést várnak a történtekről a személyzet tagjaitól. Ezt követően megteszik a szükséges lépéseket a rendbontó utasokkal szemben, erre már a Polgári Légiközlekedési Hatóság (DGCA) is felszólította a céget.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat