A közlemény szerint a negyedév tevékenységének középpontjában a csoport átszervezésének és finanszírozásának, a beszállítókkal való kapcsolatok átalakításának kérdései álltak. A csoport 758 millió euró árbevételt könyvelt el a harmadik negyedévben, ami bő 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A működési veszteség 17,3 millió euró volt, tavaly ilyenkor mínusz 10 millió eurót tett ki üzemi szinten a hiány. Adó előtt 32,4 millió euró veszteséget kellett elkönyvelnie a Praktikernek, gyakorlatilag ugyanannyit, mint egy éve. A pénzügyi eredmény mínusz 22 millió euróról mínusz 15 millióra javult.
Németországban a vállalati eredménybeszámoló szerint rosszabb volt a negyedév, mint külföldön: a forgalom 11,7 százalékkal csökkent, míg a nemzetközi érdekeltségeknél 6,8 százalékkal, Magyarországon 7,1 százalékkal 28 millió euróra.
A társaságnál október elején jelezték, 40 millió eurós hitelt szereztek az átszervezéshez, hogy megmentsék a veszteséges és eladósodott céget. A Praktiker elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégiája.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni