A csütörtökön közösen tett bejelentésük szerint a két autógyár hosszú távú együttműködésre lép az önvezető járműelektronikai fejlesztésében azzal a céllal, hogy a több milliárd eurós költségek megosztásával a következő évtized elejére már kereskedelmileg éretté tehessék a technológiát - írja az MTI.
Erőik egyesítése annál is inkább sürgetővé vált számukra, mivel iparági szakértők szerint a Google járműelektronikai fejlesztéssel foglalkozó leányvállalata, a Waymo már némi előnyre tett szert a technológiában.
Kapcsolódó
A BMW és a Daimler "az innovációs ciklust lerövidítő rugalmas technológiai platformot" kíván létrehozni. A kooperáció első fázisában vezetői felügyelet mellett az autópályákon önállóan közlekedni képes járművek kifejlesztését tűzték ki célul.
Az együttműködés nyitva áll további résztvevők csatlakozása előtt.
A megállapodással párhuzamosan mindkét cég folytatja a járműelektronikai fejlesztésben már más cégekkel korábban kialakított kooperációt. A Daimler a Bosch autóipari beszállítóval, a BMW pedig az Intel félvezetőáramkör-gyártóval folytat járműelektronikai együttműködést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Váratlan javaslattal rukkolt elő Putyin

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Dubaj belefullad az aranyba, ha nem csökkennek az árak

A kormányzat szerint elmaradásban élnek magyarok százezrei, 10 milliárd érkezhet a számlára
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Lebukott a lakásmaffia: ügyvédeket csuktak le

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is
