Az eladások alapján a világ legnagyobb vegyipari vállalatának számító BASF bevétele 17,73 milliárd euró volt, 1,5 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben. Ezzel párhuzamosan a BASF csökkenteni tudta gyártási költségeit, és 2,1 százalékkal a bérköltségeket is mérsékelte. Utóbbit úgy sikerült elérni, hogy az alkalmazottainak száma kicsit még emelkedett is, és elérte a 112 617 főt.
A BASF a pénteki adatokat "robosztusnak" nevezte, de a cég vezérigazgatója, Kurt Bock hangsúlyozta, hogy a nemzetközi környezet továbbra is kihívásokkal van tele, és nem gondolja, hogy a világgazdasági folyamatok segítenék a cég növekedését. A vezérigazgató szerint a BASF folytatni fogja a cégen belül az üzletágak átszervezését és további gyárakat akar vásárolni.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak