Egyre csak emelkednek a papírárak, s ennek nyomán a nyomdaipari termékek is drágábbak lesznek. A napilap szakmai körökből megtudta, hogy az idén egyszer már végrehajtott - a termékfajtáktól függően - átlagosan 5-7 százalékos áremelést még 2018-ban ugyanilyen mértékű drágulás követi.
Majd jövőre ismét átlagosan 5-8 százalékkal növelheti árait az ágazat, és a felhasználók - a nyomdaipar mellett a háztartások (egészségügyi papírok) és a csomagolóipar - csak reménykedhetnek abban, hogy ezzel az áremelési folyamat véget ér.
Kapcsolódó
A papírkereskedők szerint nem lenne meglepő, ha a drágulás még 2-3 évig is eltartana. Így 2019-ben minden bizonnyal történelmi csúcsra jutnak az árak - írta a Népszava.
Magyarországon a napilapokat, magazinokat és a reklámújságokat kizárólag importpapírra nyomják, amely elsősorban a skandináv államokból származik, de kis mértékben más európai országokból is érkeznek szállítmányok.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről