A portál szerint még ebben az évben érkezhet egy új SUV, a Koleos utódjaként és frissül az alsó-közép kategóriás Megane is, amelynek 5 ajtós változatát már bemutatta a cég.
A vállalat oldalán elérhető adatok szerint a Renault csoport 2,8 millió személyautót és kishaszongépjárművet adott el tavaly globálisan, amely 3,3 százalékos növekedés éves bázison. Renault személyautóból 0,6 százalékkal adtak el többet, 1,8 millió darabot, míg a Dacia személyautói 7,8 százalékos növekedést könyvelhettek el 511 ezres volumennel.
Kapcsolódó
A cég legnagyobb piaca Franciaország, ahol 26,4 százalékos részesedéssel bírnak. A második legtöbb kocsit Brazíliában értékesítették 7,3 százalékos piaci részt elérve, a harmadik helyen pedig Németország áll. A német piacon 5,2 százalék a Renault-é.
A 3,3 százalékos növekedés igen egyenlőtlen globális teljesítmény eredménye, ugyanis míg Európában 10,2 százalékkal adtak el több autót, az amerikai kontinensen 14,8, a kelet-ázsiai régióban pedig 12,3 százalékos volt a visszaesés. Az orosz piac összeomlása szintén rosszul érintette a céget.
A Renault értékesítési vezetője, Thierry Koskas ugyanakkor optimista és az ideinél nagyobb növekedést vár, köszönhetően az olyan modelleknek, mint a Kadjar és Captur SUV-ok.
Bajban volt a cég
A Renault nemrég megerősítette, hogy a csalás elleni hivatal emberei vizsgálatot tartottak üzemeiben. A hatóság ellenőrizni óhajtotta a gyárak berendezéseit, hogy kiderítse, mi mindent építenek be az autógyártó dízelmotorjaiba. A hír nyilvánosságra kerülése után 20 százalékkal zuhantak a Renault részvényei, mivel a befektetők attól tartottak, hogy a francia cég a Volkswagenhez hasonlóan olyan szoftvert épített be egyes motorjaiba, amely a tesztek idején alacsonyan tartja azok károsanyag-kibocsátását, máskor viszont szabadjára engedi az erőforrást, hogy a vezetők élvezhessék a teljesítményét.
Azóta ugyanakkor gyengült a befektetők szorítása a Renault nyakán, miután a vállalat jelezte, hogy kész együttműködni a hatóságokkal.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak