A közlemény szerint Bizottság azt állapította meg, hogy hogy az élelmiszergyártó 22 versenyellenes megállapodás révén visszaélt erőfölényeivel a nemzeti piacokon.
A megállapodások, melyek a 2012 és 2020 közötti időszakra vonatkoztak, olyan rendelkezéseket tartalmaztak, melyek alapján egyes kereskedők kizárólag a Mondelez-termékeket értékesíthették. Az egyik megállapodás arra kötelezte a Mondelez egyik ügyfelét, hogy a belföldi értékesítéshez képest alkalmazzon magasabb exportárakat.
Olyan is volt a megállapodások között, amely megakadályozta egy tíz tagállamban működő forgalmazó számára, hogy a gyártó előzetes engedélye nélkül válaszoljon más tagállamokban található ügyfelek eladási kérelmeire.
Ezen felül a vizsgálat alapján akkor is visszaélt a vállalat az erőfölényével, amikor egy németországi kereskedőnek megtagadta, hogy csokoládét értékesítsen tovább Ausztria, Bulgária, Románia és Belgium területén, ahol magasabbak voltak az árak.
Mindemellett az amerikai vállalat megszüntette a csokoládé értékesítését Hollandiában, hogy azok Belgiumba történő importálását megakadályozza, mivel ott a termékeket a vállalat drágábban értékesítette.
A vizsgálat szerint a Mondelez célja az volt, hogy elkerülje a határokon átnyúló kereskedelem árcsökkenését a magasabb árakkal rendelkező országokban, ami lehetővé tette a vállalat számára, hogy továbbra is magasabb díjat számítson fel a saját termékeiért. Ez azonban végső soron károkat okozott a fogyasztóknak.
Nyílt levelet írtak, hogy megmentsék a Pilóta kekszet
Nyílt levelet írt a Mondelez Hungária Kft.-nek a Pilóta keksz megmentéséért egy vlogger. A Termékkritikus TikTok csatornájára felöltött videóban arra keresik a választ, hogy vajon mi áll a népszerű termék gyártásának szüneteltetése mögött.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek