Nem veszik lajstromba a Fútbol Club Barcelona (Barcelona futballklub) címerének körvonalát, miután a klub ez irányú kérelmét az Európai Unió Törvényszéke is elutasította - adta hírül a törvényszék.
A Barcelona először 2013 tavaszán próbálkozott a bejegyeztetéssel, amikor a címerének formájából álló ábrás megjelölést jelentett be közösségi védjegyként a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál többek között a papíráruk, a ruházati cikkek és a sporttevékenységek vonatkozásában. Ezt azzal az indokkal utasították el, hogy az érintett megjelölés nem alkalmas arra, hogy a fogyasztók figyelmét felhívja a kérelemben szereplő áruk és szolgáltatások kereskedelmi származására.
A klub 2014 májusában keresetet nyújtott be az unió törvényszékének, ahol azonban megerősítették a korábbi döntést. A bejelentett védjegyet a fogyasztók ugyanis inkább egyszerű formaként érzékelik, amely nem teszi lehetővé számukra, hogy a védjegy jogosultjának áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessék a többi vállalkozás áruitól és szolgáltatásaitól. A törvényszék szerint az üzleti életben a címereket széles körben alkalmazzák pusztán dekoratív célokra, anélkül hogy azok védjegyfunkciót töltenének be. A Barcelona futballklubnak nem sikerült bizonyítania, hogy ez a megjelölés a használat révén megszerezte volna a megkülönböztető képességet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?