2009-ben egyszer már sikertelenül próbálkoztak a privatizációjával, akkoriban 5 milliárd koronát szerettek volna kapni a légitársaságért, ám ez irreális elvárás volt, ráadásul mindössze egy jelentkező akadt.
Azóta a CSA komoly karcsúsításon esett át, feldarabolták, számos leánytársaságot kiszerveztek belőle, ezért becslések szerint az értéke alig 150 millió koronára (kb. 1,65 milliárd forint) tehető.
Csütörtök folyamán mintegy 50 potenciális érdeklődőnek, a világ vezető nemzetközi légitársaságainak küldték szét az ajánlatot, az érdeklődőknek november végéig kellene visszajelezniük. "A stratégiai beruházónak tapasztalt és megbízható légi szállítónak kell lennie, emellett az IATA (a légi fuvarozók nemzetközi szövetsége) tagjának, amelyik képes hosszabb távon finanszírozni és fejleszteni a CSA-t. Továbbá segítenie kell a prágai Ruzyne repülőtér fejlesztését is" - közölte Ondrej Jakob, a cseh közlekedési minisztérium szóvivője. "Nincs értelme tovább várni az eladással, ám az ebből befolyó bevételek érdemben nem javítják az állami költségvetést. De nem is az esetleges bevétel a fontos, hanem a prágai légikikötő további bővítése" - vélekedett Jan Procházka, a Cyrrus társaság elemzője.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön