A brit Pirbright Intézet arról számolt be honlapján, hogy a kutatói által kifejlesztett új madárinfluenza elleni vakcina amellett, hogy gyors és erős immunválaszt idéz elő a vírussal szemben, jelentősen csökkentheti a betegség továbbadásának esélyét is. Az új technológián alapuló oltóanyag ezáltal jóval hatékonyabb a vírus H9N2 törzse ellen, mint a hagyományos, inaktivált vírust tartalmazó szérumok.
Az eddigi madárinfluenza elleni oltóanyagok megvédték ugyan a madarakat a súlyos betegségektől és az elhullástól, de nem akadályozták meg a vírus továbbadását. Az elmúlt években azonban új módszereket fejlesztettek ki a vakcinával kialakított immunválasz erősítésére, valamint a madarak által továbbadott vírus mennyiségének csökkentésére.
Kapcsolódó
Az új oltóanyaggal beoltott madarakban már a hatodik napon antitestek alakultak ki. A kutatások ráadásul azt is kimutatták, hogy az ilyen vakcinával oltott szárnyasok sokkal kevesebb influenzavírust adtak tovább, így lényegesen csökkent az esélye annak, hogy terjesszék a betegséget.
Ez a vakcina ráadásul egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban termelhető, mint a korábbi társai. Az új típusú oltószerhez szükséges fehérjét laboratóriumban is elő lehet állítani rovarok sejtjeiből, így nem kell tojásokban létrehozni a korábbi vakcinákhoz szükséges élő vírusokat, ami egy sokkal költségesebb eljárás. Az így megmaradt tojásokat pedig az élelmiszeripar hasznosíthatja.
Mivel az új vakcina nem tartalmaz élő, inaktivált vírust, a gyártásánál felmerülő kockázat is csökken, ezért szükségtelenek az előállításához speciális, elszigetelt létesítmények, így egyszerűbb és olcsóbb lehet a nagyüzemi gyártása. A kutatóintézet csapata jelenleg is az új vakcina tömegtermelésének és hasznosításának megoldásán dolgozik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni