Kampányt indít a baromfi fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT). Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: Magyarországon a belföldi hústermelés mintegy felét a baromfiágazat adja: a belföldön eladott húsok 50 százaléka csirke, pulyka, kacsa és liba.
A mostani kampánnyal azt üzenik a magyar fogyasztóknak, hogy a magyar állattenyésztés, a magyar mezőgazdaság képes és tud kiváló minőségben, biztonságos és egészséges termékeket előállítani.
Kapcsolódó
Az ágazatban több mint 2600 mezőgazdasági termelő, több mint 100 feldolgozó vállalkozás tevékenykedik. A baromfiágazatnak az ország exportjában is fontos szerepe van, a baromfihús a 3. legnagyobb tétel a magyar agrárium kivitelében.
Csorbai Attila, a BTT elnök-igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy miként tavaly, idén is együttműködnek a minisztériummal és az AMC-vel a baromfi termékeket népszerűsítő kampányban, amelynek első, nyári fázisa alapvetően a grill termékekre és a húsokra koncentrál. Hozzátette, a baromfiágazat az ország legnagyobb termelési értékét produkáló állattenyésztési ágazata. A szektor termelési értéke a baromfihúst tekintve 250 milliárd forint, a feldolgozott (panírozott, darabolt) termékekkel együtt - becslések szerint - ennek a duplája.
A terméktanács saját adatai alapján 2019-ben az egy személyre vetített baromfihús fogyasztás az országban 29,2 kilogramm volt, ebből 22,74 kilogramm volt a csirke, 2,97 kilogramm a pulyka, 2,35 kilogramm a kacsa és 0,88 kilogramm a liba. Tavaly azonban a baromfihús fogyasztás csaknem 4 kilogrammal, 33,46 kilogrammra nőtt. Csorbai Attila szerint ez a növekedése azzal magyarázható, hogy a madárinfluenza kiviteli korlátozásokat jelentett a szektor számára, így az exportra szánt bizonyos termékek a belföldi értékesítésben jelentek meg.
Ondré Péter, az AMC ügyvezetője azt közölte, hogy az elmúlt másfél évben olyan az ágazat szembesülni volt kénytelen a HORECA (hotelek, éttermek, kávézók) szektor és a közétkeztetés leállásával, ám évek óta bizonytalan pályán tartja az ágazatot a madárinfluenza is. Emiatt is döntöttek a baromfihús belföldi fogyasztását ösztönző kampány mellett.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás