Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője arról beszélt, hogy megőrizték piacvezető helyüket Budapesten a hálózatos légitársaságok között. Továbbra is a harmadik legtöbb utast szállító légitársaságnak számít a csoport Magyarországon, eddig több mint egymillió utast fuvaroztak a magyar útvonalakon. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy Frankfurt mára Budapesten a második legnépszerűbb útvonal London után, a Lufthansa pedig ötödével növelte kapacitását 2018-ban ezen az útvonalon, utasszáma pedig még ennél is nagyobb mértékben nőtt.
A vezető azt is elmondta, hogy Debrecenben a közeljövőben bővítést terveznek, mert a városban jelentős ipari beruházások kezdődnek, ez pedig növekvő keresletet generál a München és Debrecen közti járatra. Jelenleg hetente öt járat köti össze a két várost, a közeljövőben ez a kereslet függvényében változhat, nagyobb gép, vagy több járat is elképzelhető az útvonalon. Korábban a Wizz Air is a kelet-magyarországi városba ígért terjeszkedést.
Közlése szerint a 2019-es nyári menetrendi időszakban is megmaradnak a sármelléki charterjáratok, ezen az útvonalon 6 százalék forgalombővülést ért el a társaság 2018 harmadik negyedévéig.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter