A Wizz Air 2012 óta indít járatokat Debrecenből, 2015-től pedig a város légikikötőjét bázisreptérként használják - mondta Váradi József. Eddig egy gépük állomásozott állandóan a repülőtéren, pénteken pedig a második is megérkezett.
Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe szolgáltatásaikat, a második bázisgép üzembe állításától az utasszám jelentős növekedését várják. A második bázisgép üzembe állítása a vezérigazgató szerint alapot jelent a további útvonalfejlesztésekhez is.
A napokban négy új járatot is indít Debrecenből a légitársaság. December 15-től hetente háromszor közlekedik repülő Dortmund és Debrecen között, december 16-tól az angliai Sheffield Doncasterbe és a svájci Bázelbe, december 17-től pedig már Barcelonába is el lehet jutni heti két alkalommal a városból - közölte Váradi József. Jövő tavasztól a ciprusi Lárnakára, a spanyolországi Palma de Mallorcára és Málta fővárosába, Vallettába is indítnak gépeket.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere történelmi pillanatnak nevezte a Wizz Air járatbővítését. Most először fordul elő, hogy egy nap három menetrend szerinti járat is érkezik majd a légikikötőbe. Az utasok és a légitársaságok elvárásait figyelembe véve 2019-ben fejlesztéseket terveznek a reptéren, amelynek egyre komolyabb hatása van a város és a régió turizmusára. Példaként említette, hogy másfél éve közlekednek gépek Debrecenből Tel Avivba, az idei év első kilenc hónapjának adatai szerint pedig részben ennek köszönhetően húsz százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma Debrecenben.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak