A British Airways azonos névvel egy fapados leányvállalatot akart létrehozni, hogy versenyképesebb legyen gatwicki üzemelése az Easyjettel és a Wizz Airrel szemben, amelyek szintén komoly szereplők ott. A Brit Közforgalmú Pilóták Egyesületével (BALPA) azonban nem tudtak dűlőre jutni az átkerülő pilóták munkakörülményeiről, ezért a légitársaság úgy döntött, pár járatot leszámítva kivonul erről a reptérről - olvasható a portálon.
Az anyacég International Airlines Group (IAG) a koronavírus-járvány miatt a gatwicki járatok nagyobb részét felfüggesztette, vagy átköltöztette Heathrow-ra, és az európai hálózat újraindítását már a diszkont céggel képzelte el, amelynek jövője így kétségessé vált.
A Londontól délre lévő légikikötőben csupán néhány, a hosszútávú járatokra ráhordó belföldi összeköttetés marad, minden más forgalom Heathrow-n zajlik majd.
Az sem tisztázott, hogy mi lesz a British Airways gatwicki résidőivel, de gyaníthatóan a cég megválik tőlük. A Wizz Air régóta tervezi, hogy növeli a járatai számát a repülőtéren.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az