A brit élelmiszer-szabványügyi hatóság (FSA) szakértői rendőri támogatással szálltak meg egy walesi és egy észak-angliai húsfeldolgozó üzemet, miután felmerült a gyanú, hogy ezek az üzemek hamis tartalom-megjelöléssel ellátott hústermékeket hoztak forgalomba. A hatóságok adatai szerint az angliai cég vágott lovakat adott el a walesi üzemnek, amely az általa feldolgozott lóhúst kebab- és hamburgerféleségekben használatos marhahúsként adta tovább brit áruházláncoknak. Az üzemek működését leállították, és az FSA emberei lefoglalták a helyszínen talált húskészletet, a teljes dokumentációval együtt.
A lóhúsbotrány múlt havi kirobbanása óta most először keveredtek gyanúba nagy-britanniai húsüzemek; eddig a brit hatóságok csak importált marhahúsos termékekbe keverve találtak lóhúst. Anne McIntosh, a brit parlament élelmezés- és vidékügyi bizottságának elnöke alig két nappal a két brit húsfeldolgozó üzemben végrehajtott hatósági rajtaütés előtt jelentette ki a BBC rádiónak, hogy a botrányban egyetlen brit hústermék és egyetlen brit vágóhíd sem érintett, ezért a brit fogyasztóknak arra kell törekedniük, hogy a lehető legnagyobb arányban helyi terméket vásároljanak.
A bizottsági elnök hozzátette, hogy moratóriumot kellene életbe léptetni az EU-ból származó összes hústermék importjára, amíg egyértelműen ki nem derül, hogy pontosan honnan eredtek a lóhússal kevert marhahús-alapanyagok.
Újabb üzletlánc vonta vissza termékeit
A botrány már érinti a magas minőségű - és meglehetősen drága - élelmiszerválasztékáról ismert Waitrose szupermarket-hálózatot is, amely kedd este bejelentette, hogy kivonta üzleteiből egyik fagyasztott marhahúsgombóc-termékét, miután két szállítmányban sertéshús nyomaira bukkant.
Előző este a Tesco szupermarket-hálózat országszerte árult bolognai spagetti-készítményéről derült ki, hogy zömmel lóhúsból készült. Az áruházlánc a saját márkanevén árult termékét már a múlt héten bevonta boltjaiból. Az időközben elvégzett DNS-vizsgálat eredménye szerint a spagettihez használt bolognai öntet húsalapanyaga 60 százalékban lóhúst tartalmazott.
Nemzetközi botránnyá duzzadt az ügy
Az egyre nagyobbra duzzadó - és immár nemzetközivé vált - lóhúsbotrány a múlt hónapban pattant ki, amikor az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) bejelentette, hogy rutinellenőrzések során lóhússal kevert marhahúshamburgereket talált a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland szupermarket-hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben.
A vizsgálatba bevont Tesco-termékek között találtak olyan marhahúsosként árult hamburgerfélét, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott.
Az ügy a minap újabb fordulatot vett, miután az FSA bejelentette, hogy a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott vállalat marhahúsosként megjelölt árucikkeiben is nagy mennyiségű lóhúst talált. Az FSA tesztjei alapján a Findus marhahúsos lasagne-készítményei zömmel - egyes esetekben 100 százalékban - lóhúst tartalmaztak.
A brit sajtóban olyan értesülések is megjelentek, hogy a botrány mögött kelet-európai szervezett bűnözői csoportok állhatnak.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek