A HP világszerte hozzávetőlegesen 7000-9000 alkalmazottól válna meg, egyrészt elbocsátások, másrészt önkéntes korai nyugdíjazások keretében. A leépítésekkel akár a vállalat dolgozóinak több mint 16 százaléka távozhat.
A vállalat tavaly arról beszélt, globálisan mintegy 55 ezer dolgozót foglalkoztat, azóta pedig nem közölt frissebb számokat - olvasható a portálon.
Az átszervezés java része a sales alkalmazottakat, a back-office támogatási részlegeket, illetve bizonyos további, nagyvállalati pozíciókat érint, a cég jelenlegi termékvonalaira és azok ütemterveire tehát előreláthatólag nem lesz hatással.
Az új vállalati struktúra kialakítása a következő valamivel több mint két pénzügyi évben várhatóan mintegy egymilliárd dollárt emészt majd fel. Ebből 100 milliót még a 2019-es üzlet év utolsó negyedében, 500 milliót a 2020-as üzleti évben, a maradék 400 millió dollárt pedig a 2021-es és 2022-es pénzügyi években költi majd el a cég. 2022-től ugyanakkor a leépítések évi egymilliárd dolláros megtakarítást hoznak majd a vállalat számára, legalábbis a HP jelenlegi számításai szerint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin