A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly novemberben közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek. A vállalat azonban fellebbezett, és ennek elbírálásáig folytathatta londoni működését - írja az MTI.
Javulnak
A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága hétfőn ismertetett végzésében közölte: jóllehet az Uber múltbeli üzleti tevékenységét "visszásságok és szabálysértések jellemzik", a vállalat azonban folyamatosan javítja működésének körülményeit, és immár megfelel a londoni taxiszolgáltatás feltételrendszerének.
Az eljáró bíró mindazonáltal csak 18 hónapra rendelte el az Uber szolgáltatási engedélyének visszaadását, bár a vállalat öt évre kérte az újabb működési engedélyt.
Próbaidősek
A TfL kétszer is elutasította az Uber londoni működési engedélyének megújítását, tavaly november előtt 2017 szeptemberében, akkor is azon a címen, hogy a cég - amely 2012 óta van jelen Londonban - nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait.
A westminsteri magisztrátusi bíróság azonban a vállalat akkori fellebbezését elbírálva 2018 nyarán úgy döntött, hogy az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban, de a cég által kért öt év helyett csak 15 havi próbaidőre. Ennek lejártával a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.
A próbaidős engedély tavaly szeptemberben lejárt, de akkor a cég két hónapra szóló hosszabbítást kapott.
Engedély nélkül vezettek
A TfL azonban novemberben közölte: jóllehet az Uber a két évvel korábbi állapothoz képest számos javítást hajtott végre, továbbra is rengeteg olyan jelenség volt tapasztalható működésében, amely közvetlenül veszélyeztette az utasok biztonságát. A közlekeésszervező cég a novemberi határozatban a kirívó esetek között említette, hogy csak 2018 vége és 2019 eleje között, egy kéthónapos ellenőrzési időszakban az Uber 14 ezer esetben végzett utasszállítást olyan sofőrökkel, akik csalárd módon szerzett engedéllyel - rendszerint más gépkocsivezetők nyilvántartásába feltöltött fotókkal - vezettek.
Sadiq Khan londoni polgármester a bíróság hétfői döntését kommentálva azt mondta, hogy a TfL-nek "teljesen igaza volt", amikor tavaly másodszor is elutasította az Uber londoni engedélyének meghosszabbítását. Khan is hangsúlyozta azonban, hogy a cég azóta javította tevékenységét. A városháza továbbra is szoros figyelemmel kíséri az Uber működését és habozás nélkül ismét közbelép, ha a cég nem teljesíti az utasok védelmét szolgáló szigorú előírásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése
