A gazdaság egészének nagyon ártott a koronavírus-járvány, vannak azonban vállalatok, melyek szépen profitálnak belőle. Ezek egyike a Zentiva gyógyszergyártó románia leányvállalata, melynek a forgalma kedvezően alakult - adta hírül a Maszol. Ennek a fő oka az volt, hogy nagyon megugrott a Paracetamol iránti kereslet, azt követően, hogy ezt a koronavírus-betegség enyhe változatának kezelésére alkalmas gyógyszernek nyilvánították az egészségügyi hatóságok.
A világ vezető, gyógyszeriparra szakosodott piackutató cége, az IQVIA adatai szerint a Paracetamol piaci részesedése a recept nélkül vásárolható gyógyszerek kategóriájában egyetlen év alatt a két és félszeresére nőtt, azaz a tavalyi 4,4 százalékról 11,8 százalékra ugrott. Az év első nyolc hónapjában a gyógyszertárak 6,5 millió doboz Paracetamolt adtak el.
Kapcsolódó
Az ugrásszerűen megnőtt kereslet miatt a Zentiva háromszorosára növelte bukaresti üzemének termelési kapacitását. A vállalat vezetőségének közleménye szerint a gyár kizárólag a belföldi piacra termel. 2019-ben a Paracetamol még csak a 22. legnépszerűbb recept nélkül vásárolható gyógyszer volt Romániában, idén augusztusra azonban feljött a harmadik helyre.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek