A Northrop Grumman szerdán közölte, hogy a június 30-án véget ért negyedévben árbevétele 6,3 százalékkal 6,38 milliárd dollárra emelkedett. Ebben annak volt a legnagyobb szerepe, hogy élénk érdeklődés mutatkozik a Hawkeye felderítő gépek és a Global Hawk pilóta nélküli felderítő gépek iránt - írta az MTI.
Hasznot húzott a vállalat abból is, hogy nő az F-35 Ligthning vadászgépekre feladott megrendelések száma. Ez a jelenleg folyó legdrágább hadiipari program, amelynek költségei már meghaladták a 400 milliárd dollárt. A fővállalkozó a Lockheed Martin, de a repülőgéptörzs egy szelvényét a Northrop szállítja.
Kapcsolódó
Nagyobb profitról számolt be szerdán a General Dynamics is, amely tankokat, ágyukat, hadihajókat és vadászgépeket szállít, de ő a Gulfstream sugárhajtású üzleti gép gyártója is.
A cég árbevétele a polgári gépekre szóló megrendelések visszaesése miatt 1,3 százalékkal 7,68 milliárd dollárra csökkent ugyan a második negyedévben, de a fegyverszállítások emelkedésének köszönhetően a nyereség 45 millió dollárral 749 millió dollárra ment föl.
A Lockheed Martin, a Pentagon első számú fegyverszállítója a múlt héten jelentette be, hogy eladásai a második negyedévben 12,69 milliárd dollárra emelkedtek az egy évvel korábbi 11,58 milliárdról. A nettó nyereség közel 5 százalékkal nőtt, és elérte a 943 millió dollárt.
A nyitóképen egy Global Hawk pilóta nélküli felderítő repülőgép látható az amerikai légierő Észak-Dakota állambeli Grand Forks támaszpontján, forrás: MTI Fotó/Hofer László
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető