A pénzügyi év adózás előtti nyeresége 511 millió font volt, szemben az egy évvel korábbi 490 millió fonttal.
Az éves működési eredménye 38 százalékkal, 523 millió fontra nőtt, összhangban a vállalat által megkérdezett elemzői várakozásokkal.
Kapcsolódó
A 166 éve alapított cég arról is jelentett, hogy a pénzügyi utolsó negyedévében 13 százalékkal estek az eladásai Kínában, miután a koronavírus-járvány fellángolása miatt néhány nagyvárosban be kellett zárnia boltjait és akadozott az internetes kereskedelem is. Kína adja a Burberry forgalmának mintegy 30 százalékát.
A Burberry igazgatótanácsa úgy döntött, hogy az éves osztalékot részvényenként 70 pennyre emeli a korábbi 42,5 pennyről, továbbá a vállalat 400 millió font értékű részvényvisszavásárlási programot indít, ami a folyó pénzügyi évben be is fejeződik.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak