Mintegy 12 ezer munkahelyet, azaz a munkaerő 6 százalékát szünteti meg - közölte a vállalat pénteken, a technológiai szektort megrázó legújabb leépítésként. Sundar Pichai, az Alphabet vezérigazgatója a Reuters-szel megosztott személyzeti feljegyzésében azt írta, hogy a vállalat az elmúlt években gyorsan bővítette a létszámot „egy, a maitól eltérő gazdasági valóság miatt”.
Teljes felelősséget vállalok azokért a döntésekért, amelyek idáig vezettek minket
– fogalmazott Pichai.
Globálisak az elbocsátások a cégnél
Az Alphabet már küldött e-mailt az érintett alkalmazottaknak – áll a közleményben –, míg más országokban a helyi munkaügyi törvények és gyakorlatok miatt a folyamat hosszabb időt vesz majd igénybe.
A hír a gazdasági bizonytalanság és a technológiai ígéretek időszakában érkezik, amikor a Google és a Microsoft a szoftverek egy fejlődő területébe, a generatív mesterséges intelligenciába fektet be.
„Bizakodó vagyok az előttünk álló hatalmas lehetőségekkel kapcsolatban, köszönhetően a küldetésünk erejének, termékeink és szolgáltatásaink értékének, valamint a mesterséges intelligenciába való korai befektetéseinknek” – írta az Alphabet vezérigazgatója.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint