A PGNiG és a Gazprom közötti megállapodás annak következménye, hogy a stockholmi döntőbíróság az idén márciusban túlfizetettnek találta a 2014 novemberétől Lengyelország viszonylatában alkalmazott orosz gázszállítási tarifákat, és elrendelte ezek közelítését az európai piacokon alkalmazott árakhoz.
A stockholmi döntés ellen Moszkva júniusban fellebbezett, ez a lépés azonban a PGNiG szerint csupán az ítélet formai oldalának felülvizsgálását eredményezheti, nincs hatással a tartalmára és végrehajtására.
A hétfőn aláírt megállapodás a stockholmi törvényszék által előirányzott, visszamenőleg is érvényes árszabályzást erősíti meg. A felek megállapodtak a 2014 óta keletkezett mintegy 1,5 milliárd dollár értékű túlfizetés visszatérítéséről Lengyelországnak - közölte a PGNiG.
A lengyel gázszolgáltató arról is beszámolt, hogy a mindkét ország által 2017-ben benyújtott szerződés-újratárgyalási beadványok alapján a jövőben lehetséges a szerződött gázárak újabb visszamenőleges megváltoztatása is.
A PGNiG tavaly közölte: a gázszállítás diverzifikációja miatt nincs szándékában meghosszabbítani a 2022-ben lejáró gázszállítási szerződést a Gazprommal.
Lengyelország évi földgázszükséglete mintegy 15 milliárd köbméter, ennek egyharmadát elégítik ki hazai forrásokból. 2022. október 1-jére tervezik az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt, a dániai hálózatba betáplált földgázt Lengyelországba eljuttató Baltic Pipe-vezeték üzembe helyezését, 2023-ban pedig kibővítik a 2015-ben a Swinoujscie lengyel balti-tengeri város mellett üzembe helyezett kikötőt, amely egyebek között katari és amerikai cseppfolyós gázt (LNG) is fogad.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt