Elindította a francia kabinet a hatósági eljárást, amelynek keretében visszarendelik dolgozni az ExxonMobil leányvállalata, az Esso France sztrájkoló dolgozóinak egy részét a Gravenchon-Port Jerome-i olajfinomítóba – írja a Reuters. A TotalEnergies esetében egyelőre nem tettek lépéseket, de jelezték, az lesz a következő.
A TotalEnergies és az Esso France olajfinomítóiban dolgozók múlt hét eleje óta sztrájkolnak, béremelést követelve. Az Esso France beszámolója szerint a CFE-CGC és CFDT szakszervezetekkel meg tudtak állapodni abban, hogy 2023-ban 6,5 százalékkal emelik a munkavállalók bérét, valamint ígértek egy háromezer eurós (1,29 millió forintos) bónuszt is. A CGT, a legnagyobb francia szakszervezet azonban nem írta alá a megállapodást, ragaszkodva az eredetileg követelt 10 százalékos emeléshez. A CGT emellett elutasította a Total ajánlatát is, amely korábban már beleegyezett egy 3,5 százalékos idei béremelésbe, és felvetette, előrehozhatják a 2023-as egyeztetéseket, de csak abban az esetben, ha a szakszervezetek felhagynak a munkabeszüntetéssel.
Ott lehet sztrájkolni
A sztrájk immár elviselhetetlen a francia emberek számára – fogalmazott Olivier Veran kormányzati szóvivő, és nem túlzott. A benzinkutak jelentős része küzd ugyanis ellátási problémákkal, a még működőképeseknél pedig olyan sorok kígyóznak, amelyek forgalmi dugókat okoznak.
A CGT szolidaritásra szólította fel a többi szektorban dolgozókat, és úgy tűnik, teljesülhet az óhajuk. Az FNME szakszervezet ugyanis bejelentette, az EDF energiaipari vállalat atomerőműveiben is sztrájkolni kezdett a munkavállalók egy része, késleltetve a felújítási munkálatokat legalább öt reaktor esetében.
Utóbbi húsba vágó probléma lehet Franciaország számára, amely eddig nettó áramexportőr volt, idén azonban nettó importőr vált belőle. Az EDF 56 reaktorainak mindössze a fele működik jelenleg, ami az energiaválság közepette különösen fájó.
A CGT jelezte, bíróságon támadja meg a kormány eljárását, amellyel berendelik dolgozni az Esso France sztrájkoló munkavállalóit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)