Már benyújtottuk a hivatalos kérelmünket. Az a célunk, hogy az év második felére cserélhessük a dátumot - nyilatkozta Jang. De ha ez meg is történne, még az se volna garancia a futam megtartására. Ha ugyanis a rendező város, Sanghaj vezetése minden más nemzetközi eseményt az év második felére ütemez át, az meghaladhatja a város kapacitását - írta az MTI nyomán a 444.hu.
Tavaly csak júliusban, Ausztriában kezdődhetett el a Forma-1-es idény, amely végül 22 helyett csupán 17 futamból állt. Az idei versenynaptár 23 állomást tartalmaz, de Lawrence Stroll, a Forma-1-es Aston Martin-istálló tulajdonosa a héten elárulta, hogy márciusról őszre halasztják az idénynyitónak szánt Ausztrál Nagydíjat, a szezon pedig Bahreinben rajtol majd.
A magyar nagydíj az idei naptárban augusztus 1-jei dátummal szerepel.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak