Az Amazon azt fontolgatja, hogy bútorokat, lakberendezési termékeket és háztartási gépeket fog árulni, olyanokat, amelyeket korábban az internetről rendeltek a vásárlók. Azonban a cég egyfelől visszalép: fizikai üzletet kíván nyitni - ha igazak a New York Times értesülései - számolt be a portál.
Az üzletekben a maguk fizikai valójában lehetne megtekinteni a termékeket, azonban vagy a kiterjesztett valóság vagy a virtuális valóság módszerével arra is lehetőség nyílna, hogy a vásárlók megnézzék, hogyan mutatna a választott áru az otthonukban.
Kapcsolódó
A cég egyre inkább kiterjeszti csápjait a fizikai boltok irányába, valós könyvesboltjai mellett olyan élelmiszerüzletekkel (Amazon Go) is kísérletezik, ahol a vevőnek nem kell sorban állnia a pénztárnál, hanem egyszerűen kisétál, és a vásárolt termékek ára levonódik számlájáról.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak