A Lukoil orosz olajvállalat egymillió hordó nyersolajat szállított el tankerrel Irakból kedden. Az olajat a dél-iraki Baszra városából a szicíliai Augusztába szállították, ahol a Lukoil finomítójában dolgozzák fel. Oroszország második legnagyobb olajkonszernje az iraki szállítmánnyal pótolni szeretné a más területeken, elsősorban a nyugat-szibériai olajmezőkön visszaeső kitermelést.
A dél-iraki West-Kurna-2 nevű, világ legnagyobb olajmezői között számon tartott lelőhelyben 75 százalékos részesedése van a Lukoilnak. A mező becsült készlete mintegy 13 milliárd hordó, napi maximális kitermelési kapacitását 1,2 millió hordóra teszik.
A Lukoil 2020-ig a külföldi kitermelés részesedését a vállalat teljes szénhidrogén termelésében 17 százalékra akarja növelni a jelenlegi 6 százalékról. A konszern három hete közölte, hogy a West-Kurna-2 mező kitermelése napi 280 ezer hordóra nőtt a márciusi 120 ezerről, amikor megkezdték a kereskedelmi termelést.
Irak északi régióiban az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet június óta folytat harcokat. A déli országrészben található mezőkön azonban a Lukoil szóvivője szerint a helyzet "stabil és összességében kiszámítható".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt