Az Opel a jövőben a korábbinál kevesebb modellt tart majd a kínálatában és azokra koncentrál, amelyeken nagyobb profitot tud realizálni - idézi a FAZ cikkét az Autonews. A cikk szerint az Opel olyan új piacokra is bemerészkedik majd, amelyek a GM-éra alatt tabunak számítottak.
A szerkezetátalakítási tervekről a német autógyártó csütörtök délelőtt árul majd el további részleteket.
Kapcsolódó
Ennek egyik pontja, hogy az Opel rüsselsheimi műszaki központja a jövőben az elektromosautó-fejlesztésben játszik majd komoly szerepet.
A PSA azt várja az Opeltől, hogy vágja meg a bérköltségeket és
a korábbinál kisebb kedvezményeket adjon az autókra, hogy azok eladási ára közelebb kerüljön a listaárhoz.
Minden jövőbeli Opel-modell a PSA-technológiára épül, ideértve a platformot, a motorokat és a váltókat. Az Opelnek 2020-ig 2 százalékos profitrátával kell működnie.
Az átalakítások elérhették már a magyar vállalatot is. Lapunk korábban arról írt, hogy leépítik a kölcsönzött munkaerőt a szentgotthárdi gyárban. Ezt a cég is megerősítette, a szóvivő szerint a megrendelések volumenének csökkenése miatt döntöttek úgy, hogy megválnak a munkásoktól.
A magyar Opel vezetősége az augusztusi tulajdonosváltást követően kezdett el dolgozni egy olyan, a vállalat jövőjét hosszú távon meghatározó terven, amelynek részleteit hamarosan ismertetik.
(Címlapkép: Opel Media)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson