A Twitter arról értesítette lehetséges vásárlóit, hogy október 27-én tervezi lezárni az eladásról szóló egyeztetéseket, azon a napon, amikor ismerteti harmadik negyedévi eredményeit.
A lehetséges vásárlók között említik a programgyártó Saleforce vállalatot, a Disney konglomerátumot és a Google anyavállalatát, az Alphabet céget. Korábban még olyan nevek is szerepeltek az érdeklődők listáján, mint a Microsoft, az Apple és a 21st Century Fox.
A Twitter igazgatótanácsa a múlt hónapban ülésezett és komoly elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy amióta a cég alapítója, Jack Dorsey vezérigazgatóvá lépett elő, nem javult a cég pénzügyi helyzete. Az igazgatótanács elkötelezett az eladás mellett és az elmúlt közel egy hónapban felgyorsultak az ezt célzó háttértárgyalások.
Az idei második negyedévben a Twitter bevétele éves összehasonlításban 20 százalékkal, 602 millió dollárra nőtt. A 2006-ban alapított vállalat részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére, azóta nem fordult elő, hogy ilyen alacsony ütemben tudta növelni bevételeit.
A Twitter tevékenysége továbbra is veszteséges: 107,2 millió dollár veszteséget szenvedett el a június 30-án véget ért három hónapban.
A Twitter felhasználóinak száma mindössze 1 százalékkal növekedett a második negyedévben: 313 millió aktív felhasználója volt, szemben az előző negyedévi 310 millióval. Tavaly július óta mindössze 9 millióval emelkedett a Twitter-felhasználók száma, ami elenyésző mértékű ahhoz képest, hogy például a Facebook ugyanezen idő alatt több mint 164 millióval tudta gyarapítani felhasználói számát.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak