A Nissan Leaf elektromos meghajtású autó számos tulajdonosa panaszkodik arról, hogy bizonyos esetekben nem tudja elindítani járművét. A hiba súlyos csapást mérhet a nulla károsanyag-kibocsátású autó imázsára - vélik a Reutersnek nyilatkozó elemzők. A gyártó közleménye szerint egyelőre keresik a gond konkrét forrását, amiről eddig annyit sikerült kideríteni, hogy valahol a légkondicionáló rendszerben található. Vélhetően a motorelektronika programozási bakijáról van szó.
A Nissan egyelőre nem tervez visszahívást, mivel a probléma nem biztonsági jellegű. Akkor döntenek a továbbiakról, ha megvan a megoldás. Annyit azonban elárultak, hogy a hiba a Japánban és az Egyesült Államokban eladott autóknál is jelentkezett. A Nissan és partnere, a francia Renault a Leaffel úttörő szerepet akar játszani, a konnektorból tölthető elektromos meghajtású autók elterjesztésében, ezért minden technikai hiba egyben e küldetés sikerét is veszélyezteti.
A Leafből decemberi piaci bevezetésétől kezdve februárig 3300 kelt el Japánban, illetve márciusig 452 az USA-ban. A szigetországban 3,76 millió jen (44,6 ezer dollár) az autó ára, az Egyesült Államokban 32,8 ezer dollárt kérnek érte. Nagy-Britanniában, ahol a múlt hónapban került a szalonokba, 31 ezer fontba (49,8 ezer dollár) kerül, Hollandiában, ahol júniusban mutatkozik be, 32,8 ezer euróért (42,3 ezer dollár) fogják árulni.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek