Az intenzív kampánynak meg is lett a hatása, a dízelautók piaci részaránya csökken - mutatott rá Müller az MTI szerint.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez "méltánytalan" eljárás a dízeltechnológiával szemben, és szorgalmazta, hogy "tényszerű, kiegyensúlyozott" vita induljon a témában. Leszögezte: a legmodernebb dízeltechnológia kifejezetten jól teljesít klímavédelmi szempontból a szén-dioxid-kibocsátás területén.
A német nagyvárosok keresik a megoldást a lakott területek légszennyezésének csökkentésére. Stuttgartban és Münchenben ennek keretében felmerült a korosabb dízeljárművek kitiltásának az ötlete is a városközpontokból. Az Európában érvényes szabályok szerint azonban az autógyáraknak jelentősen csökkenteniük kell új modelljeik károsanyag-kibocsátását az elkövetkező években, ellenkező esetben súlyos bírsággal kell számolniuk.
"Nem lesz könnyű megvalósítani (a tiltást)" - jegyezte meg Matthias Müller. Kifejtette: a dízelmotorok egységnyi megtett útra vetítve kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinesek, és így kevesebb szén-dioxidot is bocsátanak ki. A teljes járműflotta átlagában így nagyban hozzá tudnak járulni a klímavédelmi célok teljesítéséhez.
Hozzátette: az viszont egyáltalán nem szerencsés fejlemény, hogy a vásárlói preferenciák az egyre nagyobb motorral rendelkező és egyre nehezebb, így nagyobb fogyasztású dízelautók irányába mutatnak.
Kép forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók