Az anyacég szerint az intézkedést az instabil gazdasági környezet, a román belső fogyasztási piac tartós csökkenése és a gazdasági válság hatásai együttesen tették szükségszerűvé.
A csődvédelmet kérő Fornetti Románia alig egy éve fejezte be több mint 10 millió eurós automatizálási programját. A közlemény szerint a tulajdonosi döntés célja, hogy az egyébként 10 éve működő, jelentős élelmiszeripari potenciált képviselő vállalat minimalizálja a következő évek piaci-pénzügyi kockázatait és megfelelő reorganizációs terv mellett folytatva tevékenységét újabb növekedési pályára állhasson.
A társaság hangsúlyozza, hogy a Fornetti Románia önálló gazdasági társaság, az általa kezdeményezett eljárás nem befolyásolja a magyarországi székhelyű és az elmúlt egy évben közel 20 százalékos belföldi árbevétel növekedést elérő Fornetti Kft. piacvezető szerepét.
A Fornettit 1997-ben alapította Palásti József pékmester, aki azóta is tulajdonosa a gyorsfagyasztott termékekkel foglalkozó társaságnak. A vállalkozás franchise rendszerben működteti látványpékségeit, hálózatával 17 országban van jelen, termékei a cég honlapja szerint 27 országban kaphatók.
Korábbi közlés szerint a cégcsoportban közel tízezren dolgoznak, és évente 50 ezer tonna pékárut értésesítenek, a hétezer tagból álló franchise hálózat évente 200 millió eurós forgalmat bonyolít.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot