Megindította maga ellen a csődeljárást a litván légitársaság, és átadta utasait a lett Air Baltic légitársaságnak - jelentette a LETA hírügynökség. Az apró, csupán két Embraer és egy ATR géppel repülő vállalat 2013-ban kezdte meg működését, és hat európai vonalon járt. Ezeken a csődeljárás lezárultát követően az Air Baltic fog repülni, miután kimenti a célállomásokon ragadt utasokat.
A lett légitársaság évek óta javasolja, hogy a három balti állam egy közös légitársaságot üzemeltessen, azonban úgy tűnik, a litván lecke nem hatotta meg az észteket: az Estonian Air inkább kihasználja a megnyíló lehetőséget, és mától csaknem kétszeresére emeli járatainak számát a Tallin-Vilnius vonalon.
Mint a The Baltic Course beszámolt róla, a csődbe ment céget 2012-ben Arturas Zuokas akkori vilniusi főpolgármester javaslatára alakították meg, eredetileg azzal a tervvel, hogy részvényeinek 49 százalékát stratégiai befektetőnek értékesítik - ez azonban nem sikerült. Jelenleg a legnagyobb tulajdonos a papírok 68,73 százalékával a litván főváros helyhatósága, a többi több mint 40 jogi és magánszemély között oszlik meg. (képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat