A Red Bull úgy döntött, hogy nem folytatja a Red Bull Air Race világbajnokságot. Ez érinti az idei, 2019-es sorozatot is. Az idei bajnokság három, már lekötött futamát még megtartják, így a június 15-16-i oroszországi, a július 13-14-i magyarországi és a szeptember 7-8-i japán versenyt, de nem tudni, hogy a naptárban szereplő indianapolisi és szaúd-arábiai versennyel mi lesz - írta meg az Index, amely szerint az üdítőital-gyártó azzal indokolta a lépését, hogy az Air Race hiába kínált kimagasló színvonalú sportélményt, nem vonzott akkora érdeklődést, mint a cég egyéb rendezvényei.
Tarlós István főpolgármester februárban jelentette be, hogy a fővárosi lakók nyugalma miatt nem lesz Red Bull Air Race júliusban Budapesten. A döntés akkor azért volt meglepő, mert a kormány korábban támogatásáról biztosította a szervzőket a 2018 és 2020 közötti időszakban. A városban tavaly nyáron közlekedési káoszt okozott, valamint tömegek panaszkodtak a zajra. Budapest nem az első volt a sorban a városok között, amely ajtót mutatott a versenynek, a magyar főváros volt az utolsó, amelyikben maradhattak.
Kapcsolódó
Itt 12 versenyt rendeztek meg, a pilóták és a rajongók egyik kedvenc helyszíne is volt. Története oda vezethető vissza, hogy 2001. júliusában Besenyei Péter pilóta átrepült a Lánchíd alatt, ez később a verseny alapelemévé vált.
A budapesti tiltás után pályázatot írtak ki, melyre több balatoni helyszín is nevezett. Végül Zamárdi nyert, de idén mégsem rendeznek ott futamot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Borzalmas baleset az M1-esnél: mentőhelikopter kellett a helyszínre

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Édesszájúak, figyelem: ezen a napon féláron fagyizhat az ország

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Mozgolódnak a munkavállalók, egyre többen váltanának

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat
