A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre - olvasható a portálon.
A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek megvizsgálni a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét.
Kapcsolódó
Tavaly óriási felháborodást okozott a Red Bull Air Race Budapesten részben a zaj, részben pedig a közlekedési káosz miatt. Akkor Tarlós István elnézést is kért a fővárosiaktól és azt ígérte, hogy amíg ő a főpolgármester, ilyen formában többé nem verseny a belvárosban.
Olyan sok panasz érkezett a zajra, és a szervezők olyan nagy közterületet foglaltak el hosszú időre, hogy "akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni" - mondta tavaly.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon