A magyar kormány 4,44 milliárd eurót, több mint 1600 milliárd forintot is hajlandó lenne adni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airportért - derül ki a 24.hu szerfai cikkéből. Egy hete a Világgazdaság egy, az ügylet előkészítését ismerő forrásra hivatkozva szintén 4,44 milliárd eurós ajánlatról írt.
Két héttel ezelőtt a Bloomberg arról írt, hogy egy magyar konzorcium 4 milliárd eurót, azaz 1400 milliárd forintot meghaladó összeget adna a repülőtér-üzemeltető társaságért, egy éve pedig 3 milliárd eurós közel 1100 milliárd forintos ajánlat merült fel.
Az 1600 milliárdos vételár az EU-tól egy évben fejlesztésekre, felzárkóztatásra jutó összegnek megfelelő nagyságrendet jelent. A 2005-ben privatizált reptér jelenlegi tulajdonosai – a német repülőtér-üzemeltető AviAlliance (55,44 százalék), a szingapúri befektetési alap tulajdonában álló Malton (23,33) és a Caisse de dépot et placement du Québec kanadai nyugdíjalap (21,23) – a 3 milliárd eurós ajánlat hallatán még elzárkóztak az üzlettől, a napokban azonban Orbán Viktor miniszterelnök már arról beszélt, hogy a vásárlás bármelyik pillanatban lezárulhat.
A 24.hu szerint a magyar ajánlattevők most azzal számolnak, hogy 2023-ra visszaáll a légiforgalom a járvány előtti szintre és gyors felfutás után öt év múlva már 20 millió feletti utasszámmal, ennek eredményeként 15 éves megtérüléssel kalkulálnak. szerint
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint