Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 5,6 milliárd forintból fejleszti győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, Kecskeméten pedig új üzemcsarnokot épít.
A beruházáshoz a magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kecskeméten - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, a Motherson-csoport fejlesztése is hozzájárul a magyar munkaerőpiaci mutatók javulásához.
A miniszter hétfőn jelentette be azt is, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár 50 milliárd forintos fejlesztést indít, amelynek köszönhetően elindulhat a tisztán elektromos autók gyártása.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat