A német szövetségi hajózási és vízrajzi társaság ebben a hónapban engedélyt adott a csőfektetésre. A Nord Stream 2 AG közölte, hogy a Fortuna 2,6 kilométeres szakaszon, 30 méter mélyen fekteti le a vezetéket Németország kizárólagos gazdasági övezetében - írja az MTI tudósítója.
Az Északi áramlat 2 megvalósítását tavaly decemberben függesztették fel, miután az Egyesült Államok szankciókat hirdetett meg a vezeték építésében részt vevő vállalatok ellen. Vlagyimir Putyin orosz elnök idén januárban bejelentette, hogy a több mint 93 százalékban megépült, 1230 kilométeres Északi Áramlat 2-t Oroszország önerőből fogja befejezni.
Az építkezés újraindításának hírére pénteken a Gazprom részvényei 3 százalékkal emelkedtek.
Az Északi áramlat 2 egy 9,5 milliárd eurós projekt, amelynek keretében két új, összesen évi 55 milliárd köbméter - a már meglévő vezetékpárral azonos - szállítási kapacitású vezetékkel bővíthetik a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlatot, amelynek kiindulási pontja az oroszországi Viborg, és amely a németországi Greifswaldig tart.
Az Északi áramlat 2 vezetékpár kiépítésével Oroszország elvileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitországot, és egyetlen útvonalra terelhetné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, egyúttal domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt