Az ING hétfőn azt közölte, hogy 52 ezer munkatársából 7 ezret leépít. Ez a legnagyobb létszámcsökkentés 2009 óta, amikor a nemzetközi pénzügyi válság idején állami mentőövet kapott a bank, amiért cserébe komoly szerkezetátalakítást kellett végrehajtania, és le kellett választania biztosítási üzletágát.
A legtöbb dolgozójától Belgiumban válik meg az ING, 3500 foglalkoztatottját bocsátja el, Hollandiában pedig 2300 fős leépítést hajt végre.
Az ING hétfőn bejelentette azt is, hogy 800 millió eurót költ a következő öt évben Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában és Csehországban az online banki szolgáltatások fejlesztésére.
Az ING a június végével záródott pénzügyi második negyedévében 1,3 milliárd euró adózott eredménnyel zárt, ami csaknem négyszerese az egy évvel korábbinak.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint