A hivatal azokat az eseteket vizsgálja, melyeknél a Teslákban 2016 óta használt önirányító rendszer okozhatott balesetet.
Eddig 14-en haltak meg Teslákban és 15-en megsérültek, amióta a fejlett gépjárművezetés-támogató rendszert bevezették a gépkocsikban.
Kapcsolódó
A Tesla önirányító rendszerét – mely automata kormányzást, fékezést és gyorsítást tesz lehetővé – már korábban is vizsgálták amiatt, hogy egy esetben indokolatlanul fékezett, egy másik esetben pedig az autópálya leállósávjában parkoló sürgősségi járműveknek ütközött.
Az NHTSA által vizsgált 35 esetből eddig csak háromnál sikerült egyértelműen kizárni, hogy az irányítórendszer miatt történt volna a baleset.
Az amerikai hatóság a Teslák mellett Volvót, Cadillac-et, Lexust és Hyundai-t érintő közúti baleseteket is vizsgál.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet