A JPMorgan összesen mintegy 200 milliárd eurónak megfelelő összeget mozgat át németországi leányvállalatába az Egyesült Királyságból a brexit miatt - írja az ügyhöz közelálló forrásaira a Bloomberg.
A magyar GDP mintegy másfélszeresét kitevő összeg áttelepítése után a JPMorgan német bankja egy csapásra a hatodik legnagyobb bank lesz mérlegfőösszeg alapján a legnagyobb európai gazdaság piacán.
Kapcsolódó
Az óriásbank az eszközök átadását a frankfurti cégnek az év végéig tervezi befejezni. A JPMorgan nem kívánta kommentálni a hírügynökség értesüléseit.
A 200 milliárd euró a JPMorgan-csoport teljes mérlegfőösszegének kevesebb, mint 10 százalékát teszi ki, ugyanakkor ez fele akkora összeg, mint amekkora az összes külföldi bank eszközállománya Németországban a Bundesbank statisztikái szerint.
A JPMorgan lépése jól illeszkedik a sorba, ugyanis az európai tevékenységeiket eddig Londonból irányító nemzetközi bankok sorra települnek át az Európai Unió országaiba, hogy az Egyesült Királyság év végi kilépése után is folytatni tudják összes tevékenységüket az EU területén. Attól tartanak ugyanis, hogy ha brit kilépés rendezetlen keretek között valósulna meg, akkor erre már nem lesznek képesek.
A bank állítólag a múlt héten felkérte 200 alkalmazottját, ha tehetik, költözzenek át európai nagyvárosokba, Párizsba, Frankfurtba, Milánóba és Madridba. Ugyanakkor a költözés nem feltétlenül csak a brexitnek tudható be, a JPMorgan ugyanis már korábban közölte, hogy jelentősen növelni szeretné német leányának piaci részesedését a befektetési banki, vállalati hitelezés és a vagyonkezelés területén.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt