Az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmányát november elején fogadják a Swinoujscie lengyel balti-tengeri város mellett létesített gázkikötőben, visszagázosítás után az év végéig a lengyel hálózaton keresztül Ukrajnának szállítják - írta az MTI tudósítója.
A közleményben a PGNiG elnöke, Piotr Wozniak kifejtette, a lengyel cég az utóbbi három évben megteremtette a "versenyképes feltételű" gázbeszerzések lehetőségeit, ezért "természetes partner lehet a közép-európai térség biztonságos gázpiacának kialakításában".
Wozniak kilátásba helyezte, hogy legkésőbb 2021-ben növelik az Ukrajna felé vezető lengyel gázvezetékrendszer kapacitását.
A Lengyelországból beszerzett amerikai gázt betárolják, a 2019-2020-as téli szezon idején ez növeli az ország energiabiztonságát - mondta el az ERU Trading vezérigazgatója. Ukrajna nem feltétlenül lesz a beszerzés végső célja. "Ezt a gázt sikeresen tovább is szállíthatjuk például Magyarországba, Romániába vagy akár Moldovába" - tette hozzá a vezérigazgató.
A PGNiG közleménye szerint az LNG lengyelországi behozatala évről évre nő, tavaly az importált gáz több mint húsz százalékát tette ki. A 2015-ben üzembe helyezett swinoujsciei gázkikötő már hetven, összességében 7,5 milliárd köbméter visszagázosított LNG-nek megfelelő szállítmányt fogadott.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd